h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 15 látogató
böngészi oldalunkat.

XV. Demonstrációs Edzés
2010-12-02 18:00:00
Az Angolkisasszonyok helyett ismét a Sportcsarnokban van a verseny, így a Demonstrációs Edzés sem ott volt, hanem a Bányai dojo-ban. Hét évvel ezelőtt itt rendeztük az elsőt is, így akár a Demonstrációs Edzés is Hűség Emlékplakettet kaphatna, mint most Lakatos Sándor. Közösen edzettünk egy jót mindannyiunk egészségére és épülésére.

A Hűség Emlékplakettet Lakatos "Ebihal" Sándor kapta tehát, ami azt jelenti, hogy hét éve, 2003 őszén iratkozott be és azóta folyamatosan edz. Ez alatt a hét év alatt letette a gyermek vizsgákat, a felnőttet is zöld övig, valamint kiemelkedő versenyeredményekről és közösségi munkáról tett tanúbizonyságot. A Tatami Centrum nagy jövő előtt álló, de már komoly múlttal rendelkező ifjú tagja, aki méltán kapta meg ezt a plakettet.

Hűség Emlékplakettet először az V. Demonstrációs Edzésen osztottunk. Volt már példa arra is, hogy 14 év utáni plakettet is kiadtunk. Eddig a következő tagjaink kaptak Hűség Emlékplakettet:
14 év után: sensei Mócza Lajos, sensei Cseri József, sensei Fekete Sándor, Lázár Szabolcs.
7 év után: Balogh Andrea, Barakkó Sándor, ifj. Fekete Sándor, Hegedűs Éva, Kelemen Attila, Lakatos Sándor, Molnár József, Orbán József, sensei Papp Éva, Sáfár Péter, Százdi Tímea, Túri Pál.

A Demonstrációs Edzésen osztjuk ki az előző ilyen edzés óta megválasztott Hónap Embereinek az oklevelet. Április óta a Hónap Embere lett:
2010 májusban Szűcs András,
2010 júniusban Dér István,
2010 júliusban Magony Andrea,
2010 augusztusban sensei Fekete Sándor,
2010 szeptemberben sensei Papp Éva,
2010 októberben Lakatos "ebihal" Sándor,
2010 novemberben dr. Boromisza Péter.

Az edzés teljesítése bekerül a felnőttek Bizonyítványába. Az edzésen résztvevők Tagsági Könyvébe külön bejegyezzük az edzést és minden oktató aláírja. Az edzés legelején felolvassuk a Dojo Kun-t, a jitsuka esküjét, hogy félévente egyszer erre is emlékeztessük a tagjainkat. A köszönés után pedig elkészítettük az aktuális csoportképet, csak ezután kezdődött a valódi mozgás.

Kitűnő a hangulata a nagy létszámban együtt edzésnek (bár a mostani 40 fő nem mondható túl soknak, a második legkevesebb a Demonstrációs Edzések történetében) és mindenkinek alkalmat ad arra, hogy lássa, milyen sokan gyakorolják még a ju jitsu-t a klubban, olyanok is, akikkel egyébként lehet, hogy nem is találkoznak. A közös erőnlét, bázis, kiai, esések, technikázások, erőnlét összekovácsolja a társaságot. Fontos, hogy lássuk, sokan járnak még az általunk követett úton, vannak akik előrébb járnak, vannak, akik hátrébb, de mindannyiktól tanulhatunk, a velük edzés erősít minket is és a klubot is. Reméljük a mai edzés is elérte a célját, és akik itt voltak, azok motivációját erősítette.

 
Kapcsolódó anyagok:
270 kép a Demonstrációs Edzésről
XIV. Demonstrációs Edzés - Bányai dojo - 2010-04-22
XIII. Demonstrációs Edzés - Angolkisasszonyok - 2009-11-26
XII. Demonstrációs Edzés - Orgoványi dojo - 2009-04-23
XI. Demonstrációs Edzés - Angolkisasszonyok - 2008-11-27
X. Demonstrációs Edzés - Bányai dojo - 2008-04-17

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2010 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2018 November
HKSzCs PSzV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

     

Látogatók száma:
4385768438576843857684385768438576843857684385768


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés