A szeptemberi jól bevált helyszínen, a Sporttemplomban rendeztük ismét a szokásos instruktori gyűlésünket. Mivel a fél terem a múltkor kissé szűkösnek bizonyult, most kibéreltük a teljes termet és jól is tettük, mert most még többen voltunk. Elkezdte munkáját az új Gazdasági Igazgató, sensei Papp Éva.
A korábban a decemberi kecskeméti instruktori gyűlésen elkezdett késes tematikát folytattuk. Délelőtt soke Kelemen István, délután shihan Kovács Attila tartott edzést ebben a témakörben.
A két edzés közötti szünetben áttekintettük az instruktorokkal a fontos témákat, a jubileumi év rendezvényeit, a Nyári Tábor előkészületeit. Egész nap dolgozott és átvette a feladatokat, iratokat a szövetség új Gazdasági Vezetője, sensei Papp Éva.