Elsőként Tóth Zoltán lépett tatamira 85 kg-ban. 17-en voltak, ez volt a legnagyobb csoport. Zoli első mérkőzése végigment, de sajnos kikapott. Az ellenfele végül harmadik helyezett lett
Lakatos "ebihal" Sándor 65 kg-ban lépett tatamira, három mérkőzése volt. A z első két mérkőzésen bírói döntéssel jutott túl, ő volt az aktívabb. A döntőben brazil ellenfelet győzött le karfeszítéssel, így aranyérmet nyert! Gratulálunk!
Senpai Fekete Sándor 95 kg-ban lépett tatamira, 10-en voltak a csoportjában, neki is három mérkőzése volt. Az első kettő mérkőzésén győzött, annak ellenére, hogy komoly ellenfelei voltak. A döntőben Csámpár János a GracieBarra versenyzője volt az ellenfele, aki sajnos egy háromszöggel lekopogtatta, így lett Sanyi ezüstérmes! Gratulálunk!
Tóth Zoli és Fekete Sanyi elindult az Open kategóriában is, de sajnos egyikük sem jutott túl az első fordulón.
Ezzel az eredménnyel letettük a névjegyünket a bjj versenyeken, versenyzőink megmutatták, hogy számolni kell a 'tradicionális' vagy 'japán' ju jitsu - így neveznek ők minket - képviselőivel is. Felvettük a kapcsolatot a Novi Sad-on székelő klubbal, reméljük kölcsönösen gyümölcsöző lesz az együttműködés, csakúgy, mint a GracieBarra-val, a Carlson Gracie Team-mel és a Halmi Vale Tudo klubbal.
Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek, legközelebb megint jövünk!
Eredmények:
-65kg:
1. Lakatos Sándor (Tatami Centrum)
2. Claudio Roberto (Gracie Barra Hu)
3. Pőcze Katalin (Gracie Barra Hu)
-75kg:
1. Tábori Kristóf (Gracie Barra Hu)
2. Száz Richárd (Gracie Barra Hu)
3. Romanek Bence (Gracie Barra Hu)
-85kg:
1. Mios Obradovic (Family Fight Club Novi Sad)
2. Jurković Ivan (Family Fight Club Novi Sad)
3. Orosz Sándor (Gracie Barra Hu)
-95kg:
1. Csámpár János (Gracie Barra Hu)
2. Fekete Sándor (Tatami Centrum)
3. Luka Strezoski (Family Fight Club Novi Sad)
+95kg:
1. Pintér Tibor (Gracie Barra Hu)
2. Banyai Levente (Gracie Barra Hu)
3. Tarjáni Gyula (Gracie Barra Hu)
Open:
1. Luka Strezoski (Family Fight Club Novi Sad)
2. Varga Levente (Gracie Barra Hu)
3. Mios Obradovic (Family Fight Club Novi Sad)
|