A szokásos létszámmal bírtunk, valahol negyven körül - némelyik gyermek úgy szaladgált, hogy nem tudtuk pontosan megszámolni. A húsadag megvásárlásában tehát jól terveztünk, ennyi főre lett pörkölt készítve. Cseri Józsi ismét birkapörköltet készített, megint nagyon finom volt, negyed három körül lett kész. Ez nem volt probléma, mert egyre kész volt Fekete Sanyi marhapörköltje, így időben meg volt az első fogás. Nagyon jól sikerült megint a kaja, Józsi és Sanyi nem csak tatamin mester, hanem a bogrács mellett is. Mindketten legalább százszor főztek már pörköltet bográcsban. Most is volt krumpli, kenyér és uborka a pörkölt mellé.
A terület adottságait leginkább a fiatalok használták ki, szaladgáltak, fociztak, kergetőztek, barangoltak a környéken. A majdnem ennyire fiatalok a bográcsok közelében, az árnyékban beszélgettek, illetve falatoztak a családok által hozott süteményekből. Sok család volt itt Orgoványból, Hetényből és Kecskemétről. Lassan elmondhatjuk, hogy ennek az összejövetelnek is hagyománya van, most rendeztük meg negyedszerre. Jövőre természetesen újra lesz így május végén, június elején!
|