A nagyatádi ironman előtt nekem pszichikailag szükséges éreznem azt, hogy komolyabb edzés nélkül is könnyedén le tudom futni a maratoni távot, úgy hogy még marad is bennem erő. A ’komolyabb edzés nélkül’ alatt azt értsétek, hogy heti 10-20km futással elvoltam egész hónapban. Persze mellette van spinning, bringa, úszás, jitsu – de egy maratonhoz alapvetően futni kellene...

Ami idén rengeteg pluszt adott nekem ebben a témában, az a tavaszi Balaton Szupermaraton volt, ahol nagyon sok mindent tanultam a futással kapcsolatban. És nagyon sok mindent tudtam is most használni belőle.

Bár egy órával a rajt előtt értem Siófokra és még a parkolást is meg kellett oldanom valahogy fizetős zónán kívül a pálya mentén, azért picit elszomorított az a látvány, hogy körülbelül fél órás sor áll a nevezési sátornál. De a Balaton Szupermaraton-os pólómnak köszönhetően öt perc múlva már rajtszámom volt :-D

Az időjárás a tökéletesség határát súrolta és Siófok 100 éves büszkesége mellől - a Víztoronytól - rajtoltunk tíz órakor.

Hat kört kellett futni a 42 kili alatt, ami közel hét kilométeres köröket jelent és a titkos taktikám részét képezte, hogy az útvonal második kilométernél parkoltam le a kocsival, a csomagtartóban a szupermaraton bevált egyéni frissítőkkel – konkrétan két doboz jéghideg Soproni Zéróval és pár szem ropival.

Az első kör elején mindjárt hasonló tempóra kerültem egy félmaratonos futólánnyal (Vajda Mária Magdolna), akivel jó kis duma party alakult ki, pláne hogy Ő is ott volt a tavaszi Balaton Szupermaratonon. És ha dumálni kell, akkor engem nem kell félteni. Ennek következtében az első 21 kilit én nem is nagyon futottam, csak beszélgettünk és haladtunk. Persze a kocsihoz való kiruccanás így az első három körben teljesen kimaradt, mert egyikünk sem akarta elveszíteni a másik tempóját és társaságát.

Időnként egyeztettük a pulzusszámainkat is, és meglepetésemre az én magasabb értékeimet futótársnőm folyamatosan tizenöttel überelte. Amikor nekem 155 volt, neki 170. És nem halt bele, folyamatosan tudta tartani beszélgetve, vagyis ez neki még az aerob zónájában volt. A harmadik kört kicsit meghúztuk, hiszen neki mégiscsak a félmaratoni befutója volt. Én bőven felcsúsztam az anaerob zónámba percekig - amit ugye egy maraton felénél bőven hazárdjáték meglépni – de a társaság kedvéért mindent :-D

Közösen feltartott kézzel futottunk át a 21km-es célvonalon és mire észbe kaptam volna hogy banán meg víz, addigra ezek a dolgok már vagy harminc méterre mögöttem voltak. Na tessék Lacika, nem elég hogy anaerob zónába ugrottál, de még se nem eszel és se nem iszol! Kicsit lassabbra fogtam a tempót, de hiába néztem az órám a pulzusom bizony nem akart 170 alá menni. Ekkor szépen előszedtem a másik Balaton Szupermaraton-os technikámat és vészgyaloglás következett 155-ös pulzusig. Onnan könnyű futás a kocsim csomagtartójáig, majd végre legurítottam a hideg alkoholmentes sörömet, magamhoz vettem az odakészített Isostar gélemet, pár szem ropi és Go.

A parti nyilvános WC-ben – ami rajtszámmal ingyenes volt – nyomtam még egy brunyát, lemostam a fejem és frissen, kipihenten kezdtem neki a második 21 kilométernek.

Bár most már egyedül futottam, de ennek is megvan a varázsa. Teljes mértékben a saját tempómra tudtam beállni és meglepetésemre sem a negyedik körben, sem az ötödik körben nem fáradtam el. Azt hogy a hatodik kört erősebben fogom megfutni a taktikám része volt.

A hatodik körben már csak arra kellett vigyáznom, hogy ne engedjem túl hamar magam anaerob zónába, csak a fordító után.

És remek hajrával megvan - 04:38 vidáman, boldogan és örömmel futnék még tovább. Pont ilyen tempót és fittséget szeretnék futni Nagyatádon is az Ironman során!

Köszönöm, hogy itt lehettem! - Czabán Laci