Füvesi sensei egyszerre viszonylag kevés tanítvánnyal foglalkozik, őket nagyon alaposan és magas színvonalon oktatja, illetve készíti fel a vizsgára. Körülbelül egy hónappal a vizsga előtt
házi vizsgát is tart, melyen egyrészt kiderül, hogy a tanítvány képes lehet-e a majd a vizsgát teljesíteni, másrészt meghatározzák, melyek azok a területetek, melyeken javítani, fejlődni kell a hátralévő időszakban. A házi vizsgán hatan kapták meg az engedélyt, hogy ma a Magyar Ju Jitsu Szövetség szabályzata alapján 6. kyu (fehér öv sárga csíkkal) vizsgát tegyenek a Szövetség elnöke,
shihan Berkes László előtt.
Másfél év kemény felkészülés után vizsgázott tehát ma
Zubánics János és fia
Zubánics Zsolt, illetve
Vígh István Attila, Kun Zsolt, Molnár Zsolt, valamint az Orosházi dojo-ból
Dér Tamás. A helyzet nagyon hasonlított a fél évvel ezelőtti
orosházi vizsgára mikor szintén hatan vizsgáztak, zömmel az Orosházi dojo-ból, de volt vizsgázó Hódmezővásárhelyről is. Csakúgy, mint akkor, most is megtisztelték jelenlétükkel a vizsgát a Hódmezővásárhelyi dojo mesterei:
sensei Földházi Márta, sensei Galisz Péter és sensei Török Róbert.
A vizsga mind a négy részében kiemelkedőt nyújtottak a vizsgázók: az
atemi waza (bázis: ütések, blokkok, rúgások), az
ukemi waza (gurulások és esések), a
ju jitsu waza (a 6. kyu-ban előírt 10 technika bemutatása), valamint az
erőnlét (25 fekvőtámasz, felülés, guggolós rúgás) területén is az elvárhatót messze meghaladóan teljesítettek, a vizsga mindenkinek sikerült. Annak ellenére, hogy a legfiatalabb és a legkevésbé fiatal vizsgázó életkora között három és fél évtized volt a különbség, szembetűnő volt az egységesség, az azonos dinamika, intenzitás, habitus és magas technikai színvonal.
Gratulálunk a sikeres vizsgákhoz a vizsgázóknak valamint a felkészítőknek! Különleges és egyéni edzésmunka folyik Füvesi sensei dojo-iban. A sensei legendás háromórás edzési megedzenek mindenkit, aki bírja, végigcsinálja és megmarad a dojo-ban, éveken keresztül edz. Nemegyszer látható változásokkal is jár a fejlődési folyamat, nem egy tanítványnak alakult már át a teste, az izomzata.
A dojo igen erős bástyája a Szövetségnek, a mesterek és tanítványok emelik a Szövetség szakmai színvonalát, munkájukra továbbra is folyamatosan számítunk! Füvesi sensei a Szövetség elnökhelyettese, így nem csak a szakmai munkában, de a társadalmi szervezet irányításában is komoly szerepet vállal.