h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 149 látogató
böngészi oldalunkat.

MMA edzőtábor Szegeden - Szűcs Kristóf heti beszámolója
2012-08-17 12:00:00
Augusztus 13 és 17 között MMA edzőtábort szervezett a Szegedi Küzdősport Egyesület, Sárközi Róbert és Laczkó Balázs. Szűcs Kristóf résztvevőként volt jelen. Neves oktatók edzésén vett részt és új harcosokkal ismerkedett meg.

Augusztus 13-tól 17-ig volt szerencsém részt venni a Szegedi Küzdősport Egyesület szervezésében lebonyolított Muay Thai és MMA edzőtáborban. 13-án 4 órakor érkeztem ahol gyors szállásfoglalás után úgy fél 5-kor már kezdtük is az edzést. Az első edzés kinn a szabadstrandon felállított ketrecben volt kb. 7-ig tartott. Ezt Kiss Laci (Grizzly Grappling-es) barátunk tartotta és a földharc az MMA-ban volt a központi téma. Sok hasznos technikát mutatott, ez inkább mivel első edzés, gyakorlással telt, majd a végén küzdöttünk egy keveset. 7 óra felé végeztünk ami után rögtön átmentünk a sportcsarnokba és Box edzés következett, amit egy helyi boksz edző tartott. Gyors bemelegítés után kombinációkat gyakoroltunk, páros gyakorlatokat végeztünk majd páran (köztük én is Sárközy Robi bíztatására) bementünk a ringbe ahol 6x2 perc állóbunyó jött. A második edzésnek 9-kor lett vége.

14-én Sanyi bácsi tartotta egész nap az edzéseket a már jól ismert rendszer szerint. Lásd az előző beszámolót.

15-én szerdán, reggel 7:45-kor Sárközy Robi ébresztett bennünket, a reggeli edzés lépcsőzés volt a sportcsarnokban. Ez nagyon kimerítő volt még az edzettek számára is, itt jött ki igazán ki hogy bírja kondival. 15 "bemelegítő" kör után (kb 150m) jött a lépcsőzés. Először kettesével kellett venni a lépcsőfokokat, ebből volt 4x5 perc egy perces pihenőkkel (profi MMa szabályrendszerre való edzés), majd egyesével 3x3 perc szintén egy perces pihenőkkel (amatőr szabály). Már azt hittük ezzel vége de Robi még 2x2 perc "levezető" pajzsozással zárta az edzést. A reggeli után hosszú pihenő következett az esti edzésig, ekkor többnyire aludtunk vagy strandoltunk. Laczkó Balázs szervezett vízisít, így akinek volt kedve, ereje kipróbálhatta. Sokat nevettünk hiszen mindenki kezdő volt és nagyokat borult a vízbe. Az esti edzést Rehák György az ország egyik legjobb Thai Box edzője tartotta. Csodálattal néztük a mozgását, szinte hihetetlen milyen gyors és koordinált volt és egyben egy jó személyiséget ismerhettünk meg benne.

16-án csütörtökön, 9-kor kezdtük a reggeli edzést ami súlyzós köredzés volt. Elvittek minket egy konditerembe ahol Robi és Balázs mutattak gyakorlatokat. Egy egy gyakorlatot fél percig csináltunk 5 perces volt egy kör és nem volt a gyakorlatok közt pihenő. Kis súllyal dolgoztunk, nagy szériaszámmal, hiszen ehhez a sporthoz ilyen izomzat kell. Ahogyan ők mondták "a lényeg az hogy égjen az izmod". Ez meg is történt.

Este Növényi Norbert és Németh "Nyiba" Sándor tartott birkózós-földharcos edzést. Hasznos technikákban és jó humorban telt az edzés. A végén voltak küzdelmek a ketrecben MMAa szabályrendszerben, de persze nagykesztyűben és sípcsontvédőben a sérülések elkerülése végett. Robi állította össze a párokat így a súlyomban volt szerencsém nekem is jókat küzdeni.

17-e péntek, a legtöbben reggel vagy napközben, köztük én is hazamentünk mivel ezen a napon rendezték a Fighters Run nevezetű versenyt, és aki nem haza ment az oda. Végezetül nagyon örülök hogy részese lehettem ennek a tábornak, jó volt a szervezés és rengeteg új embert ismerhettem meg. Jó volt a hangulat mindenki barátságos és segítőkész volt, nem versengtünk egymással, persze a sparringok során mikor kellett, odatettük magunkat. Igazán jó dolog, hogy így összejöttünk az ország különböző részeiről és együtt csiszoltuk tudásunkat különböző szakágak neves edzőinek segítségével. Ahol hasonló érdeklődésűek vannak az már rossz nem lehet. :)

Ezúton is köszönet a szervezőknek!

 
Kapcsolódó anyagok:
MMA edzőtábor Szegeden - Fekete Sanyi napi beszámolója 2012-08-14
VII. Gyakorló Verseny - beszámoló 2012-06-09
I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny - beszámoló
Szűcs Kristóf Grappling Világbajnok! 2011-11-06
Szűcs Kristóf "IronMan": négy érem a Világbajnokságon! 2010-08-23

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2012 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2024 Április
HKSzCs PSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

     

Látogatók száma:
9675693967569396756939675693967569396756939675693


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés