Klubunkat hat versenyző képviselte március 8-án a Monostorpályi Sportcsarnokban az I. Debrecen Grappling Bajnokságon:
Szőke-Tóth Norisz, Fehér Zsombor, Ipacs Kornél, Sárkány Balázs, Vörösmarthi Tibor és Szűcs Kristóf. 11 nevezésükkel nyolc aranyérmet és két ezüstöt nyertek, ezzel a Tatami Centrum a pontversenyben második lett.
Szőke-Tóth Norisz a Gyermek 1 korosztályban a 35 kg-os súlycsoportban indult. Gi-ben hárman voltak, Norisz mindkét ellenfelét legyőzte és első lett. NoGi-ben ketten voltak, itt Norisz kikapott és második lett. Gratulálunk!
Fehér Zsombor a Gyermek 2 korosztályban 40 kg-ban nevezett. Ő csak a Gi Grappling versenyszámban indult, ahol öten neveztek. Zsombornak két mérkőzése volt, mindkettőt megnyerte, így első lett. Gratulálunk!
Ipacs Kornél a Gyermek 2 korosztályban 55 kg-ban nevezett. A Gi Grappling versenyszámban ketten voltak, Kornél győzött, így első lett. A NoGi Grappling versenyszámban hárman voltak, mindkét ellenfelét legyőzte, így itt is első lett! Gratulálunk!
Sárkány Balázs az Ifjúsági 1 korosztályban 41 kg-ban nevezett. A Gi Grappling versenyszámban ketten voltak, Balázs győzött, így első lett. A NoGi Grappling versenyszámban négyen voltak voltak, Balázs egyszer győzött, majd a döntőben kikapott, így második lett! Gratulálunk!
Vörösmarthi Tibor a Felnőtt Férfi 75 kg-ban nevezett. A Gi Grappling versenyszámban heten voltak, Tibike minden akadályt sikerrel vett, a döntőben is győzött és első lett. A NoGi versenyszámban 13-an voltak, bár jól versenyzett, nem jutott a dobogóra, így helyezetlenül zárt. Gratulálunk!
Szűcs Kristóf a Felnőtt Férfi 95 kg-ban indult a NoGi versenyszámban. Hárman voltak, Kristóf mindkét ellenfelét legyőzte és első lett. Elindult a NoGi Open-ben is, a húszfős csoportban is minden ellenfelét legyőzte és itt is első lett. Gratulálunk!
Klubunk a szervezésből is kivette a részét, a verseny igazgatója
Berkes László volt, bírái voltak
Fekete Sándor, Lakatos Sándor, Szűcs Kristóf, dr. Boromisza Péter, a rendezésben segített
Fekete Róbert, Gálik Máté, Göbölyös Márk, Marozsi Imre és Pataki Botond. Köszönjük a közreműködést!
Ez a verseny volt a A G4 Grappling 2013-2014-es évadának 4. fordulója. A verseny
beszámolóját itt olvashatjátok. A következő forduló április 26-án lesz Veszprémben. Mindenkit szeretettel várunk!