h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 7 látogató
böngészi oldalunkat.

I. Dombóvár Grappling Bajnokság – beszámoló
2014-07-05 23:00:00
Július 5-én rendeztük meg a G4 Grappling Liga 2013 – 2014-es évadának utolsó fordulóját Dombóváron.Az első évadban öt verseny volt, a másodikban két újabb helyszín is bekapcsolódott, ezek egyike Dombóvár. A verseny időpontja pedig július első szombatja lett az évad utolsó fordulójaként.

Új helyszín és új időpont – az első nyári versenyünk – volt tehát egy kis kockázat, de a nevezések száma minden kétséget kizárólag bizonyította, hogy van igény erre a versenyre is. Ebben az évadban a régiós szerveződés alapjait is letettük, így ez a verseny egyben a Dél-Dunántúli régió első rendezvénye is volt. A verseny házigazdái Vincze Zoltán (Vincze Ju Jutsu SE – Dombóvár) és Patai Árpád (Patai Gladiator Tem – Pécs) voltak. Köszönjük a a segítők, a képviseletek munkáját, ez tette lehetővé, hogy ez a verseny létrejöjjön!

A versenyt három páston rendeztük meg, egy-egy pástot vitt a marcali, a veszprémi és a kecskeméti képviselet. A házigazdák mellett a többi segítőt is ezek a képviseletek adták. A versenyfőbírója Fekete Sándor, igazgatója Berkes László, a bírái Szűcs Kristóf, Lakatos Sándor, Galisz Péter, dr. Boromisza Péter, Herle Zsolt voltak. 18 klub, 126 fő 179 nevezéssel indult a versenyen. Ezzel a hét helyszínünk közül éppen a középső helyet foglalja el a kezdő nevezési szám szerint.

A versenyen nevezett csapatok:
1. Fekete Mamba Harcművészeti Iskola
2. BJJ Pécs
3. Tatami Centrum
4. Gracie Barra Dunaújváros
5. Aranyszarvas KHSE
6. Damashi Küzdősport Egyesület
7. Küzdősport Szakosztály Bocfölde
8. Colonia Center Veszprém
9. Patai Gladiator Team
10. MVSZSE Küzdősp. Szakosztály- Marcali
11. Veszprémi Rendőr Sportegyesület VRSE
12. 3K Egyesület
13. Vincze Ju-jutsu SE
14. Gracie Barra BITE Dél-Pest
15. Gracie Barra Farkasok
16. BBME
17. Szegedi Ju Jitsu Egyesület
18. Koko Fight Club

Az évad utolsó versenyeként most még három versenyszám volt: Gi Grappling, NoGi Grappling és Combat Grappling (ősztől a harmadik évadban teljesé válik a G4 Grappling Liga a Kesztyűs Küzdelem nevű versenyszám bevezetésével.) Ezen az versenyen NoGi Open volt, mégpedig az előző verseny óta nőknek és férfiaknak is külön-külön. A nőknél Németh Orsolya (Gracie Barra BITE Dél-Pest), a férfiaknál Lakatos Sándor (Tatami Centrum) nyerte a NoGi Open versenyszámot.

Mint a dobogó képen is látszik, elég nagy különbség volt a versenyzők "mérete" között, különösen az A csoport döntőbe jutásáért folyó küzdelemben. Itt is megmutatkozott a ju jitsu-ban rejlő nagy lehetőség, mérettől függetlenül mindenkinek van esélye a győzelemre, a kisebb versenyző is legyőzheti a nagyobbat.

Az utóbbi időben örvendetesen megnőtt a leány és női versenyzők száma, ehhez talán a Női Open bevezetése is hozzájárult. Ezen a versenyen azonban a gyerekek, azon belül is a Manó korosztály nagy száma volt az igazán feltűnő. Hihetetlen létszámban, órákon keresztül folyamatosan mentek a kicsik küzdelmei az A tatamin. Nagyon örülünk ennek, érezhetően több, a grappling-gel foglalkozó klub indította be a gyermek csoportját és talán ebben szerepe van a Global Grappling versenysorozatának is.

Az International Jiu Jitsu Alliance ezen a versenyen is különdíjakat ajánlott fel, melyeket a szervezet magyarországi képviselője Nagy Róbert adott át. A Legeredményesebb Gyermek versenyzőnek járó különdíjat Muzsai Huba Kitán (BBME) nyerte, a Legeredményesebb Női versenyző Németh Orsolya (Gracie Barra BITE Dél-Pest), a Legeredményesebb Férfi versenyző Szűcs Kristóf (Tatami Centrum) lett! Gratulálunk!

A versenyen ismét kiosztottuk a Rangsor pontokat. A klubok között a Tatami Centrum (46 pont) lett az első, utána sorrendben: Patai Gladiator Team (32 pont), BBME (28 pont), BJJ Pécs (23 pont), Gracie Barra Farkasok és Gracie Barra BITE Dél-Pest (20-20 pont) végeztek az élen.

A Tatami Centrum elsőségéhez a következő eredményekkel járultak hozzá a nevezett tagjaink:
Sárai-Szabó Donát IV. hely a Gi Grappling Gyermek1 Fiú 40+ kg-os kategóriában
Pataki Botond I. hely a Gi Grappling Ifjúsági2 Fiú 59 kg-os kategóriában és II. hely a NoGi Grappling Ifjúsági2 Fiú 66 kg-os kategóriában
Szabó Levente Máté II. hely a Gi Grappling Ifjúsági2 Fiú 80 kg-os kategóriában
Lakatos Sándor I. hely a Gi Grappling Felnőtt Férfi 65 kg-os kategóriában és I. hely a Férfi NoGi Open kategóriában
Bognár Márk I. hely a Gi Grappling Felnőtt Férfi 75 kg-os kategóriában
Roth Gabriel nem jutott dobogóra a Gi Grappling Felnőtt Férfi 85 kg-os kategóriában
Szűcs Kristóf I. hely a Gi Grappling Felnőtt Férfi 95 kg-os kategóriában, I. hely a NoGi Grappling Felnőtt Férfi 95 kg-os kategóriában és II. hely a Férfi NoGi Open kategóriában

Gratulálunk a versenyzőinknek!

Ezzel a G4 Grappling Liga 2013-2014-es évada befejeződött. Ősszel kezdődik a harmadik évad, melyben több újítás is lesz, melyekről a nyár folyamán beszámolunk itt a honlapunkon. A harmadik évadban ismét lesznek Gyakorló Versenyek, hét Liga forduló és ismét lesz Csapatverseny! Újdonság, hogy felkértek bennünket a TEK versenyen részvételre, így ott is jelen leszünk!

 
Kapcsolódó anyagok:
III. Global Kupa 2014-06-07
II. Veszprém Grappling Bajnokság 2014-04-26
I. Debrecen Grappling Bajnokság - 2014-03-08
II. Budapest Grappling Bajnokság - 2014-01-18
II. Szeged Grappling Bajnokság - beszámoló 2013-11-23

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2014 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2018 Január
HKSzCs PSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

     

Látogatók száma:
4113111411311141131114113111411311141131114113111


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés