h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 73 látogató
böngészi oldalunkat.

Ez történt 2010-ben III.
2011-01-05 00:00:00
A harmadik részben a küzdelemmel kapcsolatos nézeteink változásáról, az új elképzelésünk kialakulásáról lesz szó. Elemezzük a háttérfolyamatokat, amelyek nem csak és nem feltétlenül 2010-ben zajlottak, bár a hatásuk leginkább most volt érezhető. Konkrét eseményekről nem igazán lesz szó, de segíti az ezután következők megértését.

Az utóbbi időszak történéseinek egyik leghangsúlyosabb vonala az, hogy megjelentek újfajta küzdőrendszerek körülöttünk (MMA, BJJ, ketrecharc, K-1, K-3, grappling stb.). Lehet erre reagálni és ezzel foglalkozni és lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Mint az előző részben írtam, a ju jitsu maga az élet, változik és reagál a környezetére. Számunkra tehát a kérdés nem volt kérdés. Ezekben a küzdőrendszert láttuk elsősorban és nem a versenyrendszert. Komolyan kidolgozott rendszerek (elsősorban az MMA, BJJ, grappling rendszereibe nyertünk bepillantást) részletes didaktikával, oktatói metodikával, háttér elmélettel és bevált, tapasztalatokkal alátámasztott gyakorlattal.

Mindez számunkra vonzó volt, mert a Tatami Centrum 23 éves története során sikerült több területen is (ukemi waza /gurulás- és eséstechnika/, atemi waza /bázistechnikák/, nage waza /dobástechnika/, ju jitsu waza /ju jitsu technikák, rögzítések, elvezetések stb./) részletes metodikát bevezetni, van tapasztalatunk abban, hogyan tanítsuk meg olyan embernek, aki még nem foglalkozott ju jitsu-val. Több területen is láttuk, milyen úton, folyamaton kell végigvezetni magunkat, a tanítványokat. A tapasztalatok alapján láttuk azt is, hogy melyek azok a területek, amelyeken nem sikerült ilyen metodikát kidolgozni és volt egy érzésünk a többi alapján, hogy ha lenne ilyen, akkor annak hogyan kellene felépülnie. A küzdelem egy ilyen terület (volt). Odáig ezért eljutottunk, hogy felismertük a bevált küzdelmi rendszereket és azokat az oktatókat, akiktől ezt meg lehet tanulni. Kerestük a válaszokat a kérdéseinkre és talán megtaláltuk.

Ezekben az oktatókban, mesterekben a professzionális tudás mellett még egy közös tulajdonságot megtapasztaltunk: az önzetlen, segítőkész hozzáállást. Mindannyian pozitívan, az érdekeinket, kéréseinket szem előtt tartva tanítottak, tanítanak, minden tudásukat átadva. És még egy nagyon fontos és lenyűgöző dolgot tapasztaltunk meg: a gyakorlat és az elmélet egységét. Nem kellett magyarázkodni, hogy élesben így meg úgy, a technika működött kicsi és nagy, vékony és vastag ellenfél ellen is, és ezt képesek voltak demonstrálni akár a huszadik ellenfél ellen is. Ezt az alkalmat is megragadva szeretnénk a köszönetünket kifejezni Max Carvalho mesternek és tanítványának Dietz "Cápa" Gusztávnak a Gracie Barra Hungary részéről, valamint Fodor Gábornak a Carlson Gracie Hungary részéről, hogy segítik a BJJ elsajátítását, Magyarország sikeres MMA harcosának, Halmi Viktornak, továbbá az USA egyik legeredményeseb UFC klubjának, a H.I.T.Squad oktatóinak, valamint a Hódmezővásárhelyi dojo vezetőjének, sensei Füvesi Sándornak, hogy az általuk megtapasztalt illetve kidolgozott küzdőrendszert, módszertant tanítják nekünk, tanulhatunk tőlük.

Ha meg akarjuk érteni, hogy miért alakultak így a folyamataink, miért velünk, miért pont a Tatami Centrummal történt meg mindez, még egy fontos tényt kell figyelembe vennünk, felismernünk: van egy rendkívül sokrétű tapasztalatokkal, kapcsolatokkal, eredményességgel és elismertséggel rendelkező oktatónk, versenyzőnk: Fekete Sándor. Hiteles, az elmélet és a gyakorlat a személyében is egyesül, állandóan ezzel foglalkozik, "erre jár az agya", karizmatikus oktató, a tanítványok elfogadják és követik, a legjobb úton jár, hogy az említett oktatók nyomdokába lépjen. Időt, energiát, pénzt nem kímélve kutatja, tapasztalja, tanulja, összegzi és tanítja a küzdelem elméletét és gyakorlatát. Megtiszteltetés a számunkra, hogy a Tatami Centrum sorait erősíti. Általában nem hiszünk a pótolhatatlan emberekben, de az biztos, hogy Fekete Sanyi nélkül a történetünk teljesen másképp alakult volna. Hisszük, hogy tudása túllép a klub keretein, erősíti, segíti a szövetség munkáját is, ennek a területnek van a szövetségen belül is újabb specialistája. Nagyon nagy lökést adott a fejlődésének az az egy hónap, melyet az USÁ-ban a már említett UFC klubnál töltött el Halmi Viktorral együtt. Megismerte a legújabb edzésmódszereket, bevált, megtapasztalt tematikát, mely sok sikerest versenyzőt nevelt már ott ki.

A bírálatok egy része arra vonatkozik, hogy elkanyarodtunk a tradicionális ju jitsu-tól és túl sokat foglalkozunk a brazil ju jitsu-val. A szándékaink szerint pont fordítva van, a brazil ju jitsu-val azért foglalkozunk, hogy erősebbé, hatékonyabbá, gazdagabbá tegyük a tradicionális ju jitsu-nkat. Hasonló a helyzet, mint volt korábban a kobudo-val. A nagy egész ju jitsu egy részterületével egyes szakmai műhelyek rendkívül behatóan foglalkoznak, így hosszú évek és évtizedek alatt azon a területen kiemelkedő előrehaladást érnek el. Azon a területen van mit tanulni tőlük. Itt jön a lényeg: mi a saját szemléletünkön, szemüvegünkön keresztül, a saját folyamatainkba, rendszerünkbe beépítve foglalkozunk ezekkel a területekkel. Hisszük, hogy az elmúlt évtizedekben a tradicionális ju jitsu, a Kelemen Ryu gyakorlása, művelése során olyan szemléletünk alakult ki, olyan szemléletet kaptunk mesterünktől, amely segít minket abban, hogy a tanultakat, a technikákat a helyükön kezeljük. Sőt bízunk abban, hogy ha hasonló jártasságot, tapasztalatokat szerzünk ezeken a területeken, mint akiktől tanulunk, éppen a sajátos szemléletünk okán, akár hozzá is tehetünk, gazdagíthatjuk ezeket a területeket.

Megkezdtük tehát az új tapasztalatoknak megfelelő küzdelmi edzésfelépítés, edzésmódszertan kidolgozását. Ennek lényege, hogy az általános ju jitsu alapok tanítása mellett párhuzamosan mind az állásharc, mind a földharc alapjait is tanítjuk rögtön a kezdetektől. Akik ezt igénylik, azoknak versenyzési lehetőséget biztosítunk, akár már fél év, egy év után. Mindezt a grappling szabályrendszer teszi lehetővé. Teljes értékű, teljes erőbedobással vívott küzdelem lehetőségét adja, a sérülési lehetőségek minimalizálásával. A versenyzés nem kötelező, nem is ezen van a lényeg, de aki versenyezni akar, annak célszerű a grappling-gel kezdeni. Ezért az első időszakban valóban ezeken a technikákon van a nagyobb hangsúly, ezzel foglalkozunk többet. Ebben a rendszerben megtanulható, megtapasztalható a felkészülés, a küzdelem, a győzelem és vereség általános sajátosságai. Amikor pedig ebben tapasztalatokat szereztünk, akkor következhet az állásküzdelem, az ütő-rúgó küzdelemben is a tapasztalatok szerzése, akár a versenyzés. Ezt a szisztémát, ezt a logikát, küzdelem bevezetést és felépítést nevezzük Global Grappling-nek. Ez tökéletesen működhet versenyzés nélkül is, sőt nem is az a lényege, csak az esetleges megnyilvánulási formája.

Küzdelmi és versenyrendszerünk eddig is szoros kapcsolatban volt egymással. A vizsgáinkon alkalmazott hármas küzdelmi szisztéma (kesztyűs állásküzdelem, pusztakezes állásküzdelem és földharc) egyértelmű leképezése volt Randori versenyszámuk. Ezzel a versenyszámmal bő másfél évtizeddel ezelőtt találkoztunk először a kempo versenyeken Chikara Kurabe néven. Nem kétséges, hogy Harnos Imre hanshi hasonló céllal vezette be, azaz kiválóan alkalmas a vizsgaküzdelemre felkészítésre. Nálunk önálló életre kelt a versenyszám, a ju jitsu sajátosságainak megfelelő módosításokat hajtottunk végre az évek során. Természetesen az elmúlt években a környezetünkben megjelent versenyrendszerek tapasztalatait figyelembe kell vennünk most is. A brazil ju jitsu versenyek és a grappling, MMA versenyszámok megjelenése, kialakulása olyan új tapasztalatokat, ötleteket hozott, melyeket be kell építenünk. Vonatkozik ez akár a rendezés módjára, külsőségekre (például a pontozás, a kijelző használatára), de a lényegi változásra is, az engedélyezett technikák kibővülésére, a küzdelmi rendszer látványosabbá és életszerűbbé tételére. Az újonnan kialakított versenyrendszert szintén Global Grappling-nek neveztük el.

 
Kapcsolódó anyagok:
Ez történt 2010-ben I.
Ez történt 2010-ben II.
Ez történt 2010-ben IV.
Ez történt 2010-ben V.

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2010 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2024 Március
HKSzCs PSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

     

Látogatók száma:
9634743963474396347439634743963474396347439634743


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés