h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 34 látogató
böngészi oldalunkat.

Global Grappling Kongresszus
2015-01-29 00:00:00
Első kongresszusunkat 2015 január 17-én rendeztük meg Budapesten a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakképző Iskolában. Délelőtt előadások és hozzászólások hangzottak el, délután pedig Fórumot szerveztünk.
Csoportkép Kongresszuson

A Kongresszus fórumot biztosított a Global Grappling versenyrendszerében részt vevő kluboknak a véleményük kifejtésére, illetve lehetőséget adott a további tervek kifejtésére, átgondolására. A Kongresszus moderátora Merkert Zoltán volt, ő vezette be a témákat, illetve adott összefoglalást. Délelőtt előadások hangzottak el és azokhoz kapcsolódtak a hozzászólások, a Fórum az ebédszünet után délután volt.

Berkes László a Global Grappling történetéről, a Közösség kialakulásáról és az identitását meghatározó sajátosságokról, értékekről beszélt. Megköszönte és kiemelte, hogy milyen sok segítséget, motivációt kaptak a csatlakozó kluboktól, végeredményben ez tette lehetővé a Liga beindítását, a Global Grappling kifejlődését. Ma a Global Grappling az ország mind a hét régiójában jelen van 15 képviselő és több, mint 100 csatlakozó klubbal. A klubok felismerték, hogy számukra ez a versenyrendszer egy kitörési és fejlődési lehetőség.

Ezt támasztotta alá ezután három klubvezető hozzászólása. Nagy Róbert a Marcali VSZSE Küzdősport Szakosztálya képviseletében, Vancsik Nándor a Bács-Team Kecel képviseletében és Sipos Dániel a 3K Egyesület – Kistelek képviseletében szólalt fel. Elmondták, hogy miért választották és mit jelent a számukra az a lehetőség, illetve mindhárman a támogatásukról biztosították a Global Grapplinget és feljánlották a további segítségüket akár munkában, akár versenylehetőség biztosításában.

Ezután Kovács Gábor szintén megköszönte a kluboknak, hogy támogatták, támogatják a Global Grappling rendszert, majd beszélt a közeljövőben bevezetésre kerülő újdonságokról. A legfontosabb talán az, hogy már a következő versenytől, a február 7-i III. Budapest Grappling Bajnokságtól kezdve a Manó (6-7 évesek), a Gyermek 1 (8-9 évesek) és a Gyermek 2 (10-11 évesek) korosztályok védett korosztályok lesznek. Ez azt jelenti, hogy ezekben a korosztályokban a vezetőbíró a vesztes versenyző kezét is felemeli a mérkőzés végén, mindenki kap oklevelet a Liga fordulókon is, illetve fokozott viselkedési előírások lesznek érvényesek a mérkőzéseken elősegítve a sikerélményt és csökkentve a frusztrációt.

Bemutatta az új érmet, mely más színű, nagyobb és nehezebb, mint az előző, de megtartja a Global Grappling-es jellegzetességeket. Elmondta, hogy fokozatosan bevezetésre kerül a sárga COACH póló és amikor már minden klubnak lesz ilyen, akkor a versenyző segítőjének kötelező lesz viselni. Attól kezdve a pást közelébe csak a versenyzők, illetve a sárga pólós segítőik, valamit a fehér pólós szervezők és a fekete pólós bírók mehetnek. Beszélt arról, hogy ezentúl lehetőség szerint hat páston rendezzük a Liga fordulókat, ezt segíti egy új nagy kijelző, mely mind a hat pást következő hat-nyolc mérkőzésének a résztvevőit mutatja. Végezetül az április 25-én megrendezésre kerülő Csapatbajnokságot mutatta be.

A közeljövő újdonságai után a hosszabb távú jövővel kapcsolatos elképzelésekről beszélt Berkes László. A Global Grappling Egyesület jelenleg a versenyeket szervezi, a versenyrendszert, a bírói és szervezői képzést működteti, de a későbbiekben felkészül a klubok képviseletére, szövetségi feladatok ellátására, úgymint a sportolói könyvet kibocsátása, sportorvosi vizsgálatok és a sportbiztosítások közös koordinálása, az edzői továbbképzésre. Tervezik a 8. (Közép-Dunántúli) régió bevezetését, majd néhány év múlva a Magyar Bajnokság megrendezését.

Szóba került a grappling különleges helyzete, integráló sajátosságai, az elmúlt két évtized története, a grappling szabályrendszerek kialakulása. A kor, amiben vagyunk most szintén különleges, ugyanis most kezdődik a grappling sportággá válása és ebben úttörő szerepet játszhat a Global Grappling. A cél az, hogy az ’10-es évtized végére magas szintre fejlődjön hazánkban a grappling és a ’20-as évek a grappling évtizede legyen!

Mindketten hangsúlyozták, hogy a közeli és a távoli jövő fejlesztései is csak akkor válhatnak valóra, ha a képviseletek és a klubok egyre többet vállalnak a munkából. Ezt megerősítette több hozzászólás is, mindenki számára egyértelmű, hogy a rendszer messze túlnőtte azokat a kereketeket, amellel indult, elég ha csak arra gondolunk, hogy a hatpástos versenyrendezéshez egyszerre 40-50 fő kell beleértve a szervezőket és a bírókat is. Ezt négy képviselet nem tudja folyamatosan biztosítani.

Az ebédszünet után került sorra a Fórum, melynek nem volt előre meghatározott tematikája, a hozzászólók irányították a témákat. A legnagyobb terjedelemben a más szervezetekkel való kapcsolat került kibontásra. Ebben a témakörben felszólalt Papp Valér a FILA Grappling és MMA Szövetség, Marián György a Prémium MMA Liga, dr. Gulyás Richárd a Sport-Jitsu Szövetség képviseletében. Nem tudott a Kongresszuson jelen lenni, ezért felolvasták dr. Pápai István kyokushin mester és Rusz Alajos ju jitsu mester levelét. Ők azt a javaslatot tették, hogy a Kesztyűs Küzdelemhez hasonlóan a Combat Grappling-ben is legyen pontozva az ütő-rúgó technika, illetve, hogy vizsgáljuk meg, miként lehetne olcsóbb a nevezési költség. Erre egyébként többen is tettek javaslatot, nem is a nevezési díj csökkentését, hanem a második, harmadik nevezés díjának kedvezményessé tételét kérve.

A szabályokkal kapcsolatban más kérés is volt még, többen jelezték, hogy szeretnék, ha a földön térdrúgás testre lehetősége visszakerülne az ütő-rúgó számokba. Ugyancsak kérés vonatkozott arra, hogy a BJJ szabályokhoz hasonlóan az eddigieknél több technikára lehessen pontot kapni. Szóba kerültek a guard-ba ugrásért az ellenfélnek járó pont megadásának feltételei. Ugyancsak többen kérték, hogy a bírók szigorúbban ítéljék meg a pástról kimenekülést. A szervezők részéről ígéret hangzott el a javaslatok figyelembevételére. Szabálymódosítás a mostani évad befejezését követően lesz, de csak úgy, hogy sem az egyszerűség, sem az átjárhatóság elve nem csorbulhat.

A Fórum elhúzódott, a résztvevők közös megegyezéssel a Kongresszust egy órával meghosszabbították, így az eredetileg tervezett 16 óra helyett 17 órakor ért véget. Merkert Zoltán moderátor számvetést készített, mennyiben teljesültek az előzetesen várt célok, illetve sikerült-e átbeszélni a korábban jelzett témákat. Ahogy azt látni lehetett, bármennyi rendelkezésre álló időt ki tud tölteni a Kongresszus, hiszen láthatóan nagy szükség volt rá, így a későbbiekben is meg kell majd rendezni.

A GlobalGrappling.hu beszámolója a Kongresszusról

Az Ellenfelem.hu beszámolója a Kongresszusról


Vancsik Nándor beszél a Kongresszuson
A régi és az új érem egymás mellett
Egy dia az előadás prezentációjából
 
Kapcsolódó anyagok:
Interjú Kovács Gáborral 2015-01-02
Csatlakozott a 100. klub a Global Grappling-hez 2014-11-30
TEK 2014 évi Budo és Küzdősport Gála 2014-09-28
III. Global Kupa 2014-06-07
Totaldamage Cage Grappling verseny 2014-05-24

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2015 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2024 Március
HKSzCs PSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

     

Látogatók száma:
9634363963436396343639634363963436396343639634363


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés