A két magzat

 Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő",
a másik egy "kis szkeptikus".
 A szkeptikus azt kérdezi: - Te hiszel a születés utáni életben?
 - Hát persze. - mondja a kis hívő. - Az itteni életünk arra való, hogy
felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra,
ami ott kint vár bennünket!
 - Hülyeség! - mondja a szkeptikus. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a
kinti, külső élet?
 - Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívő - de biztos sokkal
világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és
a lábunkkal fogunk menni!
 - Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus. - Megyünk a lábunkkal és
eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is
működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem
lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
 - Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog
kinézni. - mondja a kis hívő.
 - Soha sem fog működni! - véli a kis szkeptikus. - Még soha senki nem
tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem
más, mint egy nagy sötét tortúra!
 - Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, -
mondja a kis hívő - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal,
és ő nagyon vigyáz majd ránk!
 - Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis szkeptikus.
 - Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem
létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.
 Mire a kis szkeptikus: - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is
ilyen!
 A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra, s halkan a következőket
mondja: - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel,
vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat. Mindenesetre én hiszem,
hogy az igazi életünk a születés után kezdődik.
 A kis szkeptikus nem szól többet. Elgondolkodik és csendben figyelni kezd.

(köszönet csabesz-nek)